A Tarot mint beavatási rendszer
A tarot huszonkét képből álló sorozat, amelyhez még négy színben tíz-tíz, esetleg tizenkét (vagy tizennégy) lap csatlakozik.
A huszonkét lap első pillanatra is azonnal analógnak látszik a kaldeus asztrológia zodikuszának tizenkét képével, a kínai Ji king hatvannégy ábrájával, a mexikói tolték naptár képeivel. A különbség az archaikus rendszerek között csak az, hogy mindegyiknek más aritmológiája van. A tarot aritmológiája huszonkettes, ami azt jelenti, hogy a huszonkét szám közül egyik a másik nélkül értelmetlen, és hogy a huszonkét szám együttes összege az egész. Az aritmológiáról (arithmosz - szám, logosz - értelem) tudjuk, hogy ez a szám értelmezéséről szóló tanítás. A számértelmezés minden esetben az egység jegyében történik. PÜTHAGORASZ (ORPHEUSZ) egysége a tizes. Az asztrológia egysége a tizenkettes. A szánkhja egysége a huszonötös. A Kabala (és a tarot) egysége a huszonkettes. Ami azt jelenti, hogy a Kabala a huszonkettőt tekinti egy egésznek. A hagyomány aritmológiái definitív természetűek. A modern szcientifista aritmológiában a szám értelmét elvesztette. Miért? Mert úgynevezett végtelen számsorral kalkulál. Tudjuk, hogy ez hibás és hamis. Nincs végtelen számsor. Legnagyobb szám van (BÖHME), és e legnagyobb szám a világ száma. Minderről már többször volt szó.
A tarot kétségen kívül hermetikus, valószínűleg egyiptomi eredetű, bár mai alakjában kabalisztikus megfogalmazásban maradt ránk. A tarot huszonkét ábráját a héber huszonkét betűvel is a Kabala látta el, minden bizonnyal még Alexandriában. A tarot a hagyomány szerint HERMÉSZ TRISZMEGISZTOSZ műve. ELIPHAS LÉVY azt mondja, hogy a hermetikának az az eljárása, amelynek segítségével az úgynevezett nagy arkánumot meg lehet valósítani, itt rejtőzik. A nagy arkánum a tökéletesen felszabadított emberi személy, aki a világuralom és a béke megteremtője. Amint látszik, egyáltalán nem kis igényű dologról volt szó.
A tarot használatának egyik módja - mint a kínai Ji kingé, az asztrológiáé és a mexikói naptáré - sorselemzés volt. Később ezt a sorselemzést devalvált alakjában jóslásnak nevezték. A csillagokból, a kártyából, a tenyérből való jóslás alapja az archaikus aritmológia, amelynek segítségével az ember sorsának tényezőit bizonyos helyzetben és időpontban számba tudja venni, vagyis az azokkal való reális számolás lehetségét megismeri. Később, amikor a tarot kártyajátékká vált, az eredeti sorselemzés értelmét vesztette, a jóslás a merő primitív intuíció eszközeivel teljesen megbízhatatlan.
Példa volt már erre is éppen elég. Ma minden civilizált ember sorsa és az egész emberiség sorsa már csak a civilizáció bonyolult morális-politikai-gazdasági-társadalmi-pszichológiai szerkezeténél fogva is válságban van. Minden ember és az egész emberiség több egymással meg nem egyező sorsot egy időben él. Az ember sorsát konfliktusai határozzák meg, és az dönti el, hogy e konfliktusokat hogyan, főként milyen színvonalon tudja megoldani. A tarot mátrixaival a válságot értelmesíti. A karmatorlódást nem oldja fel, hanem azzal, hogy a mátrixokat az ember kezébe adja, a megoldást lehetővé teszi. Persze a válság megmarad, de magasabb nívóra helyeződik át, vagyis nehezebb lesz, ami csak más szó arra, hogy könnyebb. A torlódás megmarad és a hibák és a bűnök is megmaradnak, ami még tűrhető, de a gyarlóságok is, ami alig elviselhető. Aki azonban jól odafigyel, észreveszi, hogy nem egészen. Ismétlődik és megmarad, de felső oktávján, vagyis még pontosabban a válság a mellékhangnemekből fokozatosan átkerül a főhangnembe. Az összes kérdések pedig, vagyis maga az élettéma, a sorsfeladat, a képlet csak a főhangnemben oldható meg. Ez a folyamat nem olyan, mint az öregedés. Olyan, mint amikor a gyümölcs megérik. A bűn és a hiba és a gyarlóság megmarad, de az ember hatalmat nyer fölötte, nem hogy eltűntesse, hanem hogy pozitíven felhasználhassa. A tarot ezek szerint olyan éberen felidézett sorsmatematikai haladványsor, vagyis olyan éberré tett karmatorlódási folyamat, amely az ember (emberiség) csíráit képszerűen megmutatja, s azáltal, hogy a világosságra emeli, átvilágítja és felbontja, ezzel az embert értelmesen dramatizálja (harmonizálja, hangszereli). Azzal, hogy a sors drámájának egy aritmológiai értelmezésen belül lehetséges változatait átvilágította, az embert a sors fölötti létezés számára éretté teszi. Csak más szó ez arra, hogy szabad személlyé emeli.
A tarot mátrixai azonban nemcsak a válságokban nyújtanak megoldási lehetőséget. A mátrixok a rejtett karmacsírákat akkor is felébresztik, ha azok még válságot nem idéztek fel. Egy mátrix értelmének megfejtése több mátrix harmonikus al- és felhangjait is megszólaltatja, s így a karmatorlódást mesterségesen is felidézi. Az ember így nem kényszerből és szükségből, hanem éberen is több karmát vehet magára. Ezért a tarot a karmamutációk beavatási rendszere is. A régiek értettek ahhoz, hogyan lehet az ember életét érdekessé tenni.
A tarot-rendszer természetesen éppen úgy a reintegrálódás módszere, mint minden archaikus úgynevezett beavatás, a Kabala, a Ji king, a szánkhja, az orfika, a tao vagy az asztrológia. A beavatási rendszerek között lévő különbség mindig az aritmológiai számértelmezések között lévő különbség. Az egyes aritmológiák között a szám értelmezések egymással nem cserélhetők fel. A modern úgynevezett teozófia azt a végzetes hibát követi el, hogy a különböző hagyományok aritmológiáit összekeveri, s így keletkezik az a vigasztalan szinkretizmus (moslék), amely értelmetlen zűrzavar, semmi egyéb. A számnak minden aritmológiában, minden esetben primordiálisan konkrét sorsértelme van, ami azt jelenti, hogy a sors a számok rendjét követi, a sorsot a számok rendje vezeti, és a sors csak a szám segítségével oldható meg (szabadítható fel).
Lásd: Hamvas Béla: Tabula Smaragdina